Bár kivettem szabadnapot, fél napot benn melóztam és onnan mentem ki a pályaudvarra, ahol a következő 3 órát egy nagyon színvonalas osztrák vonaton tölthettem. Előttem végig horkolt egy fickó, felesége meg csak úgy engedte a zajszennyezést. Igazi közösségi közlekedés élmény volt.
Bécsben megérkezve rövid shoppingolás (és zivatar) után irány a Gasometer komplexum, ahol 6-ra oda is értem. (A koncert 8-ra volt kiírva). A bevásárlóközpontba beépített koncertterem bejáratánál egy lélek sem volt. Miután megbizonyosodtam, hogy nem vagyok teljesen hülye és csak jó helyen vagyok, pár Bizkit pólós csak megjelent még.
7-kor beengedték a tömeget és addigra azért már csak kialakult két hosszabb sor, bár még mindig kevésnek tűnt, ahhoz képest, hogy telt házat prognosztizáltak.
Benn kiderült, hogy a helységnek van másik bejárata is (a szabadból nyílt) és onnan jönnek a legtöbben. A zivatarnak hála jól szarrá ázott mindenki, köztük a magyar delegáció is, akikkel sikerült összefutnom.
Kapunyitáskor igyekeztük célba venni az első sort, a meglehetősen elégtelen tájékoztatásnak hála egy olyan ajtó előtt vártunk, amit ki sem fognak nyitni (A kb 8 kapuból csak kettőt nyitottak ki. Logikus,nem?). Szóval első sornak annyi, panaszra attól függetlenül nem lehetett ok, úgy a 6-7.-be stabilan befúrtuk magunkat (annyira nem is kellett fúrni) és ott is maradtunk végig.
Két előzenekart lehetett megnézni, az első egy Psyko Dalek nevű (mint kiderült skót) banda, amely elég fasza kis showt lenyomott. Ezekről még hallani fogok/akarok. Hasonlít a Bizkit stílusára. A második egy Dope D.O.D. nevű kvartett volt, amely rappelt egy 20 percet. Talentumuk biztosan van, jól pörögtek, de fellépésük számomra arról marad emlékezetes, hogy minden daluk ugyanolyannak hangzott és az egyik fickónak velemi egészen őrült haja volt (Egyik fele kopasz, másik fele hosszú). Gobiakos meg is jegyezte a visszaútön, hogy ezt még egy feles szakállal lehetett volna még fokozni.
Egy 50-60 percnyi várakozás után végre fellépett az a banda, amelyre mindannyian vártunk! Rögtön egy Pollution-nel! Azannya, ezek aztán nem szaroznak! Micsoda meglepetés! Itt is derült ki, hogy azért más egy koncertközönség és egy fesztiválos, mert itt nagyjából mindenki tisztában van minden dalukkal és bevállalnak ilyen kuriózumokat is! Ha már közönség, nem lehetett rájuk panasz én élveztem ott lenni és örültem, hogy a pogós közeg bár közel volt, pont békén hagytak. Néha azért vitt el minket is a lökéshullám (Break Stuffnál mi más várható?) de pont jó volt így. Ez teljesen belefért.
Egy finom Hot Dog után jött rögtön három kobrás dal (Gold Cobra, Why Try, Douchebag) de azért kevesen gondoltuk volna, hogy ezzek meg is volt mára az új lemez felhozatala. Élőben a Why Try messze a legjobb, a Douchebag sem volt rossz, Gold Cobra objektíven nézve nem a legalkalmasabb, de azért örültem neki)
Jöttek a kihagyhatatlan dalok, Lethal végig be-benyomott valami örült átvezetőt (Disco Pogo, Axel F, kacsatánc(!), leginkább talán a Ghostbusters ütött). Lee néha hülyült fenn, látványosan jól érezte magát, ahogyan szerintem a banda is. Fred gondoskodott róla, hogy mindenfelé menjen, minden oldal megkapja a Durst adagját. Egy dal erejéig még fel is ment a szomszédos bár emelvényére és ott énekelt (ha jól emlékszem a Livin’ it up).
My Way után előadtak egy dalt, amivel látványosan senki sem tudott mit kezdeni a nézők közül (setlist alapján „Mountain Song” és egy Jane’s Addiction feldolgozás) de utána a Break Stuff és Boiler látványosan extázisba is hozott mindenkit.
Behind Blue Eyes-al mindenki kicsit lenyugodott és pihent egyet (szükség is volt rá, irdatlan meleg és pára volt a helyen... Mindenki szarrá izzadta minden ruhadarabját). Hogy kuriózumokat említsek, később volt még két (setlist alapján nem betervezett) dal, az N2 Gether Now-hoz (sosem hittem volna, hogy egyszer pont ezt a dalt fogom élőben hallani) a második előzenekart bevonták. Ez igazából tök jó volt, kár hogy azok Method Man részénél nem az eredeti dal szövegét követték, hanem valami egyedit adtak elő. Néha olyan hosszan szövegeltek, hogy a néző azt sem tudta, mikor jön már végre a refrén :P
A Full Nelson a Psyko Dalek frontemberével lett elfelezve, nagyon fasza volt. Klassz, hogy így ismerte kívülről a dalt.
A nagyszerű bécsi közönség egyetlen fekete pontja pont az utolsó dalnál húzható, mert elég vicces jelenetnek lehettünk tanúi. A közönség (nem először) a shotgunt skandálta, Fred meg kérdezte, hogy „mit mondtok?”. Majd csak leesett a tantusz és jól lehetett látni zavarukat, mert nem készültek arra dalra. Végül lenyomott egy szavazást, hogy „Na mit akartok? Shotgunt? Vagy Nookie-t? Shotgun: áááá Nookie: áááááááááá. De mit szóltok egy Rollin’-hoz? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Ez kicsit meglepett, ezt hittem, hogy tök csönd lesz :P Szóval a Rollinnal zárult a koncert, utána hiába követelt a nép ráadást, azt nem kaptunk (mint úgy általában sajnos sosem).
A pár kritika ellenére hihetetlenül jó koncert volt, nagyon közel voltunk, alig volt táv a barrikád és a színpad között. A közönség csillagos ötöst érdemelt, maga a csarnok is jó volt, kár hogy nem sikerült később a bandával találkozni (az ott dolgozók azt mondták, itt nincs olyan, mint backstage) szóval ezért nagy kár. A reggeli vonat megvárása kínszenvedés volt, de ez már más tészta. Maximálisan megérte a sok pénz és energia. Remélem legközelebb nem kell határon kívülra utazni, de ha ezen múlik, megint kiutazom.
Az eddigi három Bizkit koncertem közül ezt tartom a legjobbnak és nagyon örülök, hogy kimentem.
Ha nektek is van beszámolótok, ide vele :)
Fred Durst: „Megegyeztünk, hogy sokkal jobban undorít minket a populáris zene jelenlegi állapota, mint egymás feje. Annak ellenére, hogy külön utakon járunk, rájöttünk, hogy azt az egyedülálló energiát, amit ez az öt ember nyújt, nem lehet máshol megtalálni. Ezért alakul újjá a Limp Bizkit.”
3 nappal a koncert után megtaláltak egy 30 éves férfit, aki a koncertterem szellőzőnyílásában rekedt és megfulladt. 