Másképp képzeltem el, ahogy egy örökkévalóság után meghallgatom a szeretett Limp Bizkitem új albumát. Régebben volt, hogy lógtam főiskoláról, hogy meghallgathassam, vagy munka után jártam a boltokat, hogy a nagy EU-s országban mégis hol lehet kapni még zene cd-t, mikor az másutt már napok óta megjelent. 

Tagadhatatlanul kényelmesebb az ember dolga most: Megvárta a vasárnapot és megnyitotta a streaminget (nálam Deezer). Ennek ellenére azért szívesen hallgattam volna újra cd-ről, a szobába bezárkózva (mert azóta már gyerek is van, és ahol gyerek van, ott non-stop alapzaj is). Szóval akkor fel a hangszigetelő fejhallgatót, feleséggel ledumálva, hogy akkor most (csak) 31 pecig légyszi ne zavarjon senki. Közben azért gesztenyét vagdostam, de ez más történet.

Az album előtt nem hallgattam semmiféle ízelítőket, csak a Dad Vibes-t ismertem, szóval 11 teljesen új élmény várt rám. Aztán újra és újra és azóta vagy még 2 tucatszor. Úgy érzem most már tudok olyan véleményt mondani, amely a jövőben is jó eséllyel megállja a helyét.

01. Out of style: 

Felcsendül egy "We cannot change the past, but we can start today, to make a better tomorrow"
No, hát ezt Greta Thunberg sem tudta volna szebben mondani. Bár bevallom, tudtam volna élni a kezdés nélkül, mert utána felcsendül a dallam (milyen jó lett volna ha rögtön ez fogad) és a "Hit it" egyértelműsítje, hogy milyen bandával is van dolga a hallgatónak, mert egy isteni nyers gitártéma keresi az útját a fülünkbe. Amikor előjön egy jó hangos "DEEEJAAAYY LEEETHAAAL" újra 20 évesnek érzem magam és egy nagy vigyorral konstatálom, hogy ez bizony király lesz.

Szerintem nagy titkot nem fogok elárulni, a nagyon nagy többséghez hasonlóan én is egyértelműen a lemez legjobb dalának tartom. Megvan ebben minden amit szeretünk a Limp Bizkitben. Zúzós is tud lenni, mégis dallamos, scratchelés ezerrel, a szokásos köztes bekiabálásokkal és lakásomat felteszem tétnek, hogy élőben istenien működik majd a közönséggel (már ha hajlandóak lesznek előadni és nem inkább megint RATM-t nyomatnak). Egyszerre tűnik klasszikusnak és mégis frissnek (vagy inkább mondjam azt ,hogy csikicsiki FRESH-nek?)

Megelőlegezve kicsit az összegzésemet, képzeljétek el, ha az album nagy része ilyen felfogással készütl volna, mindannyian megkönnyeztük volna, hogy micsoda brutál darabbal kárpótoltak minket ezért a rettenetes előző évtizedért. Mindenesetre ha bárkinek is csak egy dalt kéne lejátszanom az új lemezről, az ez volna. Remélem ha készül igazi zeneklip az albumhoz, akkor az ehhez lesz.

02. Dirty Rotten Bizkit

Ha maga a dal annyira nem is rántott magával mint a legelső, ebben is megvannak a klasszikus elemek, jó pörgős szám, szintén a jobbak közé sorolandók. Ami itt különösen értékelek, az az, hogy a második percnél van egy átvezető (bridge), amit sajnos a maradék albumon nagyítóval kell keresni. A refrénnel még egy ideig barátkoznom kellett, de mostanra megkedveltem.

03. Dad Vibes

Ezt a dalt ugyebár már ismertük. A szövege többnyire összefüggéstelen nonszensz, de tagadhatatlanul olyan szám, hogy egész végig bólogatsz a fejeddel, mert bitang jó flowja van. Amiko először hallottam, csodálkoztam, hogy "2 perc? Ennyi?", aztán később rájöttem, hogy még csak nem is ez lesz a legrövidebb a végén. Jó dal, nem volt rossz ötlet ezt bedobni a koncert végén, mert még a nem fanoknál is úgy vettem észre, hogy bejött. 
Ládidáá

04. Turn it up bitch

Egy Bizkit lemezre kell egy igazi rapszám is, pláne ha ilyen jó, mint ez itt. IRDATLAN nagy House Of Pain feelingje van ennek, ez akár 1993-ban is megjelenhetett volna. Képzeljétek el Fred helyett Everlasték hangját, ugyanolyan lenne a hatás. Imádom a basszusgitáros beatet, a bevágott hangeffekteket, a végén ezt a tengeralattjárós szonárhangot is, Fred nagyon elemében van.  Egy baja van, kicsit rövid a 2:20 másodpercével, ami igazából még annyi sincs ha nettóban nézzük. Talán a második legjobb dal a szememben

05. Don't change

Az első reakcióm "Nahát, ez valami Results May Vary korszakból maradt meg?". Nyugodt akusztikus szám, a jól követhető dalszöveg miatt még fejet is hajtottam, hogy nahát, Fred micsoda nívós sorokat írt. Később aztán ki is derült, hogy ez a legendás INXS banda azonos című dalának a feldolgozása. Azt is meghallgatva, be kell vallanom, nekem az eredeti picit jobban is tetszik. Ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lenne ez is teljesen vállalható korrekt tisztelgés. A sokszori hallgatás itt is jól tett. A második percben hallható süvítő hangeffekttől elsőre frászt kaptam, kicsit túl hangosra van keverve szerintem. Vicces anekdóta Lethaltől nemrég, ahol egy streamben közölte, hogy ő sem tudta, hogy ez egy feldolgozás, az album megjelenése után olvasta csak :D 

06. You bring the worst in me

No, még egy lassú dal? Hát mi van itt? Ebben is erős RMV stílust vélek felfedezni. Na de aztán jön az ordibálós refrén és rögtön vissza a nyugihoz, majd ismétlődik odavissza. A dal végi riff talán a legjobb az egészben, de összességében ez nálam eddig a leggyengébb dal. Nincs bajok, ha szélsőségek keverednek dalon belül, de itt egyik sem igazán tudott lenyűgözni.

07 Love the hate

Folytatja azt, amit az album címe (Még mindig szarok) elkezdett, a banda meglovagolja az őket érintő megvetést és utálatot. A számban két haver egymásra licitál, hogy utálja jobban a Limp Bizkitet. A rozsdás beat jó értelemben véve érdekes, dalszöveg teljesen jópofa  (That motherfucker Fred Durst, is like a Fredache, makes my head hurt) és magával az ötlettel sincs bajom, de pár dolog zavar:
-Még két perces sincs. Olyan, mintha valami átvezető lenne két igazi dal között, mint ami a Significant Othernél volt előszeretettel. 
-Rettentően emlékeztet a Kornna közös "All in the Family" dalra. 
-A refrénnel nem igazán tudok mit kezdeni. Értem, hogy az a célja, hogy ellensúlyozza ezt a banda miszerint "We don't give a fuck" és amilyen az előző évtizedük volt és a hozzáállásuk a kritikákhoz, azt kell mondjam, hogy el is hiszem ezt, hogy komolyan gondolják. De itt valahogy valami jobb konklúziót érdemelt volna az egész, egy harmadik versszak legalább ami tartalmaz egy slusszpoént. Mondjuk, hogy rájönnek, hogy mégis ez a világ legjobb bandája vagy nem tudom. Ebben a formában befejezetlennek érződik. Ebben több volt

08 Barnacle

A sokadik stílus a lemezen, kicsit grunge-os beütése is van szerintem, bevallom ezzel is nehezen barátkoztam elsőre. Idővel ezzel is jobban kijöttem végül, de az túlzás lenne azt mondani, hogy annyia odalennék érte. Ebben is rendkívül hiányzik valami plusz, egy bridge, vagy valami, amitől meg akarnám hallgatni újra meg újra. De 115 másodpercben esélye sincs erre. Nincs baj, ha benne van 1-1 rövid dal valahol, csinálta ezt a Papa Roach is legutóbbi "Who do you trust" albumán, amikor berakott egy 80 másodperc klasszikus punk dalt (I suffer well) , ami tök jó kis kísérlet, a többi meg normál hosszúságú P-Roach anyag. Itt meg ezek vannak többségben. Mintha már nem lett volna kedvük tovább ügyködni rajta, csak rakjunk már ki valamit, ne picsogjanak tovább ezek a hisztis fanok.

09. Empty hole

Hiába panaszkodom, így megy tovább ez is. Nettó 1 perc 44 másodperc. Van olyan jó, mint a Don't change par számmal korábban és ez jelen állás szerint még saját is. Egész jó minimál koncepciója van, se dob, csak egy gitár, Fred is meglepően érzelmesen adja elő, de itt is hiányzik valami. A só a sótlan levesbe, amitől élvezetté válik az előéltel, nem csak telítődéssel jár. Ebben is több volt, ülni kellett volna még rajta pár napot, egy jó kis szóló , egy plusz egzotikus hangszer vagy akármi, amitől feldobja ezt. Idejük lett volna rá elég

10. Pill Popper

Ha szigorúan veszem, ez is csak 20 másodperc után kezdődik (mi ez a sok dumálás a dalok elején és végén?), a maradék két percben dobgép, ordibálás, elnyújtott mondatok. Az utolsó 40 másodperc menti meg nálam, ott végre úgy érzem, hogy na ez az, amit hallgatni akarnék, erre mire úgy igazán belejöttem volna egy csapásra vége az egésznek. Rohadt frusztráló kezd ez már lenni, pedig ebből is többet ki lehetett volna csikarni. Olyan, mintha már állandóan ugyanazokat írnám dalok óta és nem vagyok ettől boldog

11. Snacky Poo

Vissza a hip-hophoz a sok zsánerugrálás után. 10 másodpercnyi chipsevős hangeffekt után beüt egy klasszikus Lethal beat, Fred flowja ismét kifogástalan. Szórakoztató dal, úgy látszik ha rapről van szó, ebben az album nem hibázik. Na de mi ez, 2 perc után máris vége? De akkor mi van a maradék 110 másidoercben amit itt kimutat? Egy skit, ahol egy felkészületlen idétlen netblogger kérdez telefonon hülyébbnél hülyébb kérdéseket Wes Borland gitárostól, aki idegesen, de valahol még válaszolgat is neki. Elsőre mókás, másodikra meghallgatom, az biztos, hogy többször nem fogom. Ez általános baj a skiteknél, főleg ha ilyen hosszúak. Valahol abszurd, hogy ilyen rövid minden és akkor az ilyenre azért nem sajnálják az időt.

12. Goodbye

Na hát erről mindenkinek lesz valami véleménye. Backstreet Bizkit aktuális slágere lehetne. Nem akarok úgy nyilatkozni, mintha meg kellene vetni minden popdalt. Még a banda is csinált jókat, lásd pl When it Rains, Behind Blue Eyes , de nem tagadom, ez valahogy elég döbbenetes volt így elsőre :D .
Már ott kezdődik, hogy kb 0%-ban hallom ki azt, hogy Durst úr énekelne. Ennek ellenére tagadhatatlanul egy minőségi POP dal, amely szólhatna bármely rádió bármely órájában és megkockáztatom, jobb is mint a jelenlegi fos 80%-a. De hogy tényleg ilyet kell-e egy lezáró dalnak berakni, hát én nem tudom. Ha nyugodt darabbal búcsúztak volna, akkor már inkább az Empty Hole szerencsésebb lenne. Ráadásul ha jól látom, még csak nem is Fred írta egyedül, hanem egy 28 éves Zakk Cervini producerrel közösen. Lehet van benne slágerpotenciál, ha ilyenre vágynak, de miféle üzenete lenne annak, ha egy ilyennel térnének vissza a köztudatba. Zavarbaejtő darab

ÖSSZEGZÉS

Nagyon megszenvedek itt a véleményezéssel, bevallom őszintén. Nem csak időhiány miatt kellett nekem egy hét, hogy ezt mind leírjam, hanem mert igen hullámzó élmény a "Still sucks"-ot újra meg újra meghallgatni. 

Az album tehát rossz volna?
NEM

Viszont ilyen hosszú szünet ILYEN albumra vágytam volna?
MÉG NAGYOBB NEM

Egyik Bizkit lemez sem olyan, mint a másik. Ezt valahol mindig is szerettem bennük, de hogy egy ilyen brutál hosszú, hitegetéssel és megtévesztéssel teli időszak után egy ennyire kísérleti albummal rukkoltak elő, az nekem nem esett jól. Pedig milyen jól indult, az első négy dal után úgy éreztem, pont azt kapom, amit reméltem. Az album első fele egyértelműen erősebb, mint a második, mert ott jött egy halom szerintem teljesen befejezetlen mini-dal, amelyek pont annyira jók, hogy ne akarjam továbbnyomni. Az, hogy egy évtzed után kiadnak 12 dalt, amelyben van egy 2 perces skit, tehát igazából fél órás, az égető. Átlagban bőven 3 perc alatt vagyunk. 

Már az is jobb lett volna, ha hozzápakolják az elmúlt évtized kiadott dalait "Lightz, Ready 2 Go, Endless Slaughter, Thieves". Az elmondások szerint van legalább vagy 3 tucat instrumentális darab, aztán ennyire futotta. Remélem összeszedik magukat és most már jobban ráfekszenek a maradékra és 1-2 éven belül jön a maradék. 

Ami még feltűnő, hogy szerintem ezeknek a daloknak a többsége élőben nem igazán működnek, talán 3-4-et ha becsempészenk majd a szokásos greatest hits setlistekbe. De akkor már nagyot mondok.

Ha kiadják netán cd-n, természetesen megveszem, bízom benne, hogy netán valami extra tartalom is felkerül rá. Annyira nem is rossz az album, hogy ne akarnám hallgatni többet vagy időközönként, de ha most rangsorolnom kéne őket, akkor ez csak a New Old Songs-t előzné meg, már ha azt egyáltalán rendes albumnak tekintjük. 

Igazából már annak is örülni kell, hogy TÉNYLEG megjelent valami, a fanok nagy része szerintem erről már rég lemondott Szóval inkább tekintsünk pozitívan erre a kis fél órás albumra és bízzunk benne, hogy a Goodbye nem végső volt. 



Most ti jöttök, ti hogy éltétek meg az első hallgatást és hogyan tetszik a Still Sucks? Kíváncsian várom a véleményeteket