Dalról dalra végighaladok és elmondom a véleményemet a számokról, majd a végén egy összefoglaló vélemény:

• Introbra: Ez a szám több szempontból is furcsa, hiszen meglepő, hogy nem került fel a Gene Simmonsos bevezető, amiről már évek óta szó volt és a zavaros stílusa kicsit emlékeztet a Slipknot- Execute intrójára. És mindez baj? Egyáltalán nem. Az első pár meghallgatás után kifejezetten megszerettem ezt az intrót és sokkal összetettebb, mint ahogy azt hinné az ember az első alkalom után. Élőben is műkódik és van olyan jó, mint a 3$-is intró, amely szerintem az eddigi legjobb.
• Bring it back: WHAT? WHAT? WHAT? Na igen, nekem ez a kedvenc részem a dalból, már rögtön az elejétől kezdve meggyőzött. John dobja nagyon állat. Az átvezető meglepő és szokatlan de igazából jól működik. Fred rappelése talán nem volt még sosem jó, mint ezen a dalon, és igen, ez egy ilyen letagadhatatlan igazi Limp Bizkit hangzás. Egy bajom van csak a Bring it back-kel: Túl rövid!
• Gold Cobra: Jó választás volt ebből klipet készíteni, mert egy partidal és összefoglalja mindazt amitől a LB az ami. Szeretem a dalt és biztosan a jobban sikerültek közé kell sorolni, egyedül pár dolgot sajnálok: Szerintem élőben nem működik túl jól, ez a nyugis átvezető nem illik túlságosan és a refrén lehetett volna kicsit változatosabb.
• Shark Attack: A dal igazi sztárja az instrumentál, Freddel sincs különösebb baj, csak ezen a "Swimming with---- Sharks ain't íííízeeee---They just want to ...kill and ííít mééé..." részen mindig röhögök, mert annyira rossz, hogy már jó. Mintha egy 5 éves rímelne valamit, de szerintem pont ilyennek lett kitalálva. Úgyhogy műküdik. Nem rossz dal, tetszik. Az akkori első belehallgatási lehetőséghez képest sokat fejlődött a dal a jó irányba.
• Get a life: Na igen, itt van az én személyes kedvencem. Itt Fred rappelése egyszerűen zseniális, olyan flow-t nyom az orrunk alá, hogy képtelenek vagyunk nem bólogatni végig. (Egyébként a dal kicsit emlékeztet a Biohazard - New World Disorder számára). Aztán ez a refrén, hát beszarás. Már egyszeri meghallgatás után tudtam, hogy ez nálam instant klasszikus. A végén az átvezetőnél kicsit megijedtem, mert azért durván kilóg a sorból, de pár alkalom után azt is megszerettem és Lethal mély hangos ökörködése is klasszul beleillik az összhatásba. BRING IT OOOOOOOOOOOOON! (A dal után található interlude sem rossz, tetszik az a beat, de lehetett volna kicsit rövidebb)
• Shotgun: Elején annyira nem jött be a dal, de jó pár meghallgatás után bizony megkedveltem. A refrén bizony itt is lehetne kicsit változatosabb, Wes szólója kicsit kárpótol érte. A végén a lövések is tetszenek azonban ez a dal sem élő performanszra született...
• Douchebag: Igazából ezzel a dallal semmi baj sincs, egyedül a refrén kicsit monoton. Nem hiszem el, hogy ennél nem lehetett volna valami ütősebbet összehozni. Jó kis dal.
• Walking Away: Ezt már ugye ismerjük egy ideje és még mindig hatalmas. Ez a Gold Cobra "Boilere". Tökéletes felépítésű, az égvilágon nincs mit kritizálni rajta. Szerintem nem lehet vitatni, hogy technikailag és összetettségileg ez a dal kimagaslik az egész lemezből. Számomra a Get a life után ez a második legjobb.
• Loser: Az első nyugisabb szám és a dallama meglehetősen hasonlít a My Way-re. A dal struktúrája eléggé Resulty May Vary stílusú és ott a jobbak közé soroltam volna, itt egy jó közepes. Talán az a baja a dalnak, hogy eléggé kilóg a sorból az ember inkább hallgatna pörgősebbet. (Az utána lévő autotune-os interlude hatalmas! :D )
• Autotunage: Tetszik az ötlet, hogy kifigurázzák ezt az idétlen effektet, de őszintén szólva még kicsit csalódtam is, hogy alig használják a dalban. Valami jó nagy őrültség elfért volna. A dal attól függetlenül kitűnő, a refrén fülbemászó és Fred éneklése is erős. Gyenge pontja ez az "óóó-jeee...óóó-jeee" áthidalás. Megbontja a ritmust és nem pótolja valami frankóval, mint mondjuk a Get a Life.
• 90.2.10: Szerintem az album leggyengébb dala, ami leginkább Fred strófáinak köszönhető. Eléggé vontatott, ahogyan az áthidalás (itt is). A refrén és az instrumentál egész jó, kár érte. (Az interlude pöpec. Letagadhatatlan Lethal melódia)
• Why Try: Talán az album legstarfishosabb dala ami egyáltalán nem baj. Ez élőben nagyon klasszul működik, egy jó kis komolytalan partidal ami hűen tükrözi a banda mindenkori stílusát
• Killer in You: Ennek a dalnak is van egy nagyon laza "flow"-ja, kicsit olyan mintha dzsemmelnének. Nem egy túlkomplikált dal, egy kis elektróval, egyáltalán nem rossz. Kellett pár hallgatás mire megszerettem, de most már becsülöm és szeretem. Leginkább az utolsó kb 1,5 perc tetszik a szólótól.

DELUXE dalok:

• Back Porch: Nagyjából ugyanazokat tudom mondani, mint a Killer in You-ra, nem egy zúzós dal. A dallama igen tetszetős. Ez is kilógott volna egy kicsit a sorból, szerintem jó döntés, hogy nem volt rajta a normál albumon.
• My Own Cobain: Még egy RMV szerű dal, ahol bevallom őszintén úgy a 2/3-ig kicsit untatott a dal, de aztán az utolsó percben összeérik valami nagyszerűvé. Itt is azt kell mondjam, jó hogy nem a normál cd-n van rajta.
• Angels: Na tessék, még egy RMV klón! Dallamilag nagyon tetszik, Fred szépen énekel, nem tűnik erőltettnek. Itt is igaz mint Cobainnél, az utolsó perc a legjobb.
• Middle Finger: Nem fogom visszafogni magam, szerintem ez simán pályázhat minden idők legszarabb Limp Bizkit dalára. Ez a dallam nagyon nehezen viselhető el 3 percig, a Getcha Groove On istenkirály ehhez képest. Ez a Paul Wall krapek sem mentett semmit. Pocsék dal, semmi vágyat nem érzek, hogy újra meghallgassam.
• Los Angeles: Ez sem nagy szám, kicsit olyan érzése van az embernek, hogy régi dalokból raktak össze valami "újat". Nincs semmi a dalban, ami megfogna. Nem mondom hogy szar, de semmi extra. A Gold Cobra nívóhoz képest eltörpül.

Összefoglalva: Megkaptunk mindent amit vártunk és én nagyon elégedett és boldog vagyok az albummal. Nem mondom, hogy hibátlan (DJ Lethal megint alulfoglalkoztatott szerintem, refrének sokszor lehettek volna ötletesebbek, Deluxe dalok inkább rontanak az összképen, mint pluszt adnának, jó sok dal nem működne jól koncerten) de ez az album ízig vérig Limp Bizkit! Megint sikerült az nekik, ami oly kevés bandának: Minden lemezzel kiadnak valami új hangzást, anélkül hogy letagadnák valódi énjüket és önismételnék magukat. A Losert kivéve a normál kiadvány végig egy pörgős lemezt nyújt és harmónikusan egy egészt jelképez. Nincsenek rossz dalok, nincsenek igazi hullámvölgyek, nem laposodik el, nincsenek merész zenei kísérletek, ami valakiknek nem jöhet be. E tekintetben szerintem ez a lemez nyújtja a legjobb élményt (még mondanám a Tutp1-et, de az olyan rövid, hogy ahogy bekapcsolom, már szinte vége is).

Hogy ez a legjobb albumuk? Ezt nem tudom kijelenteni, ez évek múlva fog kiderülni, de szerintem ez az album kifejezetten erős és örülök neki, hogy ezt még megélhetem. Ez a cd teljesen ízig vérig Limp Bizkit, talán emiatt sem került végül fel egyetlen vendég sem. Amit egyáltalán nem bánok.

8,5/10

Nektek hogy tetszik? Írjátok meg a véleményeteket, szívesen kirakom őket bejegyzésnek! Így megmaradnak és nem vesznek el