HTML

Limp Bizkit

freddyD: 9710002611 Fred Durst: „Megegyeztünk, hogy sokkal jobban undorít minket a populáris zene jelenlegi állapota, mint egymás feje. Annak ellenére, hogy külön utakon járunk, rájöttünk, hogy azt az egyedülálló energiát, amit ez az öt ember nyújt, nem lehet máshol megtalálni. Ezért alakul újjá a Limp Bizkit.”

freddyD: lbf

Limp Bizkit TV

Erre járnak idén

Büszke GC tulajdonosok

Friss topikok

Újabb példa, miért bojkottálom a koncerteket

freddyD 2019.07.05. 17:39

Nincs sajnos ezen mit szépíteni, a banda az utóbbi jó 5 évben az esetek döntő többségében olyan lelketlen hakni koncerteket ad elő, hogy én a számomra borzasztó Szigetes koncert óta nem vagyok hajlandó rájuk egy forintot is költeni, egészen addig, amíg nem adnak ki végre egy új albumot.

Ízlelgessük egy kicsit a dolgot: A Gold Cobra album 2011-ben, azaz mondhatni kereken NYOLC évvel ezelőtt jelent meg. Azóta kaptunk pár új dalt (Lightz, Ready 2 Go, legutóbbi új daluk is ÖT éve jelent meg a mai napig marha jó és bevállalós Endless Slaughterrel.

Azóta 1-2 évente tolnak Európában klubkoncerteket és többnyire fesztiváloznak. Setlisteket illetően a klubkoncerteken valamivel jobban jár az ember, mint a fesztiválokon, de sajnos a sablonok ugyanazok maradtak:

-Eszméletlen sok leállás dalok között
-Még annál is több idegörlő feldolgozás
-Nulla változatosság

Vegyük sorba:
1. Világos, hogy nem a legfiatalabbak már, de teljesen elfogadhatatlan számomra, hogy 1-1 dal között akár 2-3 percig is elhülyülnek, ezzel húzva az időt. Nézzetek meg egy Slipknotot, korban hasonlóan állnak és MASZKOKBAN negyedannyi megszakítással élnek

2. Hogy miért kell lassan egy évtizeden át Rage against the machine-t, Metallicát, Nirvanát (stb) nyomni a saját dalaik helyett, számomra felfoghatatlan. Szigeten láttam, hogy a félrészeg fesztiválozónak tök mindegy igazából, csak ismerje és ő elvan. Mint rajongó, ugyanakkor ez számomra dühítő, mert cserébe nem játszanak egy csomó olyan számot, ami a rajongóknak kéne, hogy szóljon.

Itt egy példa, ami mindkét pontot remekül bemutatja. Remek mikor Wes még meg is jegyzi, hogy mindig kapja az üzeneteket, hogy mindenki utálja a feldolgozásokat, de leszarják.


De ha még saját dalt is játszanak, akkor is elhülyülik. 3 perc leállás, rajongót beraknak gitárosnak, Wes elénekli az Eat you alive-ot, aminek még a szövegét sem tudja és köztudottan lenézi az egész Results May Vary albumot amin ez a dal van, hiszen akkor még a bandában sem volt.

Most képzeljétek el, hogy kiperkáltok 40-50 eurót egy jegyért és ezt kell néznetek.


3. Ha egy banda tök ugyanazt a koncertet adja elő, még nem kell, hogy feltétlenül baj legyen, ha az illik a performansz karakteréhez. Egy Rammstein egy színházi előadás, egy Limp Bizkit sosem volt az. A közönségtől függnek, az interakciótól, igazán lehetne variálni rendesen a setlisteken. Folyamatosan ugyanazok az elemek, My Generationnél az énekeltetés utáni kamu bevadulás, közvetlenül utána jön a Livin' it up, régi számokból max az első refrénig van valami. Most lett 20 éves a Significant Other, turnézhatnának csak azzal az albummal, de semmi. Szerintem még eszükbe sem jutott a jubileum.

Szóval itt tartunk most és tesszük azt már sok éve. Az egyetlen pozitívum, hogy Lethal végre visszatért (és jót is tett a fellépéseknek) és idén már végre Sam is vállalja újra a fellépéseket a porckorongsérve után.

A folyamatos halandzsák az új albummal folyamatosan fellángolnak időközönként, én már egy szavukat sem hiszem. Állítólag sok anyag megsemmisült a szörnyű kaliforniai erdőztűzben (ahol Fred háza konkrétan szénné égett), amit még speciel el is hiszek, de a korábbi megnyilvánulásokból kiindulva, már kb 3 albumnyi anyag vár csak arra, hogy Durst úr végre felkapja a seggét és felénekelje a dolgokat.

Elkeserítő az egész, egy profi menedzsmenttel rendelkező banda már rég kiadott volna évekkel ezelőtt legalább egy lemezt a Results May Vary éra kiadatlan dalaiból, amelyek nagyrészt kifejezetten király számok.

Lusták lettek és amíg hívják őket fesztiválhaknikra, amikre nem kell nagyon készülniük, úgy vannak vele, hogy minek az egész...

Heteken belül fellépnek a Campuson és még csak nem is izgat. Hogy jutottunk el idáig a kedvenc bandámnál... Közben lehet nézni a 2000-es évek nagy rockbandáit, akik idén sorra megjelentetik a lemezüket és egy Slipknot fesztiválon is olyan koncertet adnak elő, mintha klubos fellépés lenne. Így kell ezt csinálni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://limpbizkit.blog.hu/api/trackback/id/tr4514927732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.